Lóerő és nyomaték

Hot rod, drag, egyéb finomságok..

2020. március 12. - Kalicz Andras

Az autó őrültek világa egy furcsa világ. 
 Van aki szereti a fél éves kisautóját, minden mütyürrel "otthonossá, vagy egyedivé teszi. 
 Van aki  úgy lóg ki a sorból, hogy fékeveszettül megy a végzetébe. 
Van aki csak építgeti, holott tudja, hogy soha nem gurulhat vele az úton, csak egy elvetemült éjjelen, eldugott utcákon, adrenalintól felfűtve..
 Robi barátom épített egy hot rod stílusú gépet, egyedül, otthon, hátul, az udvar végében, Volt idő, amikor úton volt vele, aminek az élményét soha, a büdös életben soha el nem vehetik Tőle.p1040523.JPG
A motorja a hírhedt Rács műhelyben készült, egy 390-es Ford motorból Erről annyit kell tudni, hogy olyan, mint a székely medve. Nem vicc!!



De vannak akik úgymond "másik ligában játszanak". Ahol mondjuk 2000 lóerő fölött kezd érdekes lenni az élet.  
Ahol hangnyomás elviselhetetlen, (tehát jó!) ahol 10 liter/100 méter a fogyasztás, Ahol 6-7 másodperc kell 402 méter megtételéhez. 
 Ott már bitangul oda kell figyelni, ám kell hozzá vidámság, elborult elme, versenyszellem, kitartás, stb.
Ha csak nézi az ember, akkor is szétveti az adrenalin, és hazaúton számolgat, hogy ha évekig nem eszik, nem iszik, abból a pénzből hogyan tudna 10 másodperc alá menni.

  Aztán vannak azok a manók, akik azt szeretik mindennél jobban, ha öreg, koros, méltóságteljes, esetleg vidám, de mindenképpen szuper-különleges autóban ülve tekergetik le életük kilométereit. 
 Pénzt, időt, vért-verejtéket nem sajnálva, mert nekik ez az Alfa és az Omega. 
 Próbáltam elmesélni anti-autós egyedeknek, hogy mi is az, amit valahogy tudtukra szeretnék adni, de rájöttem: vagy halálosan odavagy ezért a füsttel átitatott, hangorkánba erőszakolt, izom világban, vagy teljesen fölösleges belevágni a beszédbe. 

Dodge Charger 68' 440 Magnum

Ugye mondtam már? 
 Vannak olyan autók, amik  - hála a film világának, ikonikus darabok lettek. Gyerekek hada nőtt fel ezeken a filmeken, gyerekek hada álmodozott ilyen autókról. 
 Ha egyszer megérzi a férfi ember a dús múltú fém jellegzetes szag-aromáját, az úgy ég bele, mint lepattanó hegesztőszikra a műanyag papucsba. Ott marad örökre. 
 Egy ilyen érzés az, amikor a műhelyajtót kinyitva szembenéz veled egy ilyen ádáz acél arc.

2013-02-15_14_58_06.jpg
Az 1968-as Charger egy bitang 440-es Magnum motorral, (7200köbcenti!) eléggé hozza azt az erőt, amit elvár az ember egy ilyen formától!


 Persze minden relatív vonalon indulva ugye a mostani compact autók szépen kiformázott, túl-extrázott vonalvezetése sokaknak tetszik. Lényegében valahol igaz: a számítógépek által tervezve, automata gépsoron, emberi kéz érintése nélkül, gördülnek le ezek a használati tárgyak. 
 De!  És itt van a lényeg.
Ezeken a régi gépeken érzi az ember, hogy ott állt a rajzlap előtt a művész, a szerelősorban a "szupermen", szórópisztollyal a kezében a fényező, ... És olyat alkottak, amit a mai technika nem tud. Valahogy, el nem mondható módon "lelket" adtak a művüknek.
Mert ezeknek nevet adtak a gazdáik, simogatták, és  élvezték a "krúzolást" vagy az eszement száguldást, ahol az út végén várta őket... a sors keze által előre megírt karma. 
 Ez az autó pedig ilyenre sikeredett..
2013-05-09-258.jpg
Amikor dohog a motor, kilóg a karod az ablakon, kócol a szél, éget a nap, csak mész, mész, mész... Néha nagy gáz, "megszólalnak a harsonák", földöntúli vigyor az arcodon, enyhén még érzed az égett gumi illatát, aztán már csak a távoli utat figyeled.  
 Álom ez a mai napig sok benzinvérűnek, legyen az férfi vagy nő, fiúcska vagy leányzó. 
 Mert ez egy dög, egy igazi műalkotás egy ipari remekmű, ikon, ideál. 

Egy kis nagy amerika: Checker

Délelőtt kertészkedtem. Várom már az igazi tavasz hangulatát, de nagyon!
Közben viszont - tőlem elvárható módon - a múlt nagy vasdarabjaira gondoltam. 
 
Pár éve úgy éreztem egy szép napos reggelen, hogy hívok egy taxit. 
Hála Istennek nem a Taxi című film Peugeot-ja érkezett, hanem egy akkora (méretileg is) ikon, hogy a szívem majd kiesett. 
p1060618-1.JPG
A képen látszik, hogy a nem kis méretű Camaro, gyakorlatilag Törpeautónak látszik. 
 Ez a böhöm, egy valóban elpusztíthatatlan vas tömeg, ahogy azt a filmekben megszokhattuk már.  A tömege, a rugózása, a menetteljesítménye egyszerűen nem leírható. Vezetni olyan, mintha Téged már semmi nem téríthetne le utadról. 
 Jó, persze az amerikai taxis lét szegényt meggyepálta, de gyakorlatilag pont nem érdekli a múlt. Csak tolja maga előtt  levegőt, és minden olyan földi tárgyat, amit a balszerencse elé kerget. 
 A pöttöm lökhárítója egy 15 centis rugóúton mozdul, anyagát tekintve 15 mm vastag alumínium öntvény.

 A Checker-t egy kizárólag taxik gyártására szakosodott műhelyben gyártották, GM alkatrészekből, a cél az elpusztíthatatlanság volt. 
 Sajnos "jó boroknak szép hazájában" ez az egy élő példány van. 
Javítani is élmény volt, vezetni fergeteges! 
 Az, hogy nem lehet vele nyugodtan gurulni, mert 7-9 méterenként integetnek, kérdeznek, vételi szándékkal állnak elő, csak hab a tortán. 
 Egyszerűen JÓ ÉRZÉS egy ilyen autót tesztelni is!

p1050710.JPG

Pontiac LeMans 1967

 Egyszer volt, hol nem volt, kurtafarok, üveghegy, és azután jöttek az 1960-as évek..
A Pontiac előpattintott a tervezők papírjai alapján egy brutálisan jól sikerült autót. Az egyik a GTO, a másik a LeMans nevet kapta. Lényegi különbség csak apró belső dolgokban volt, illetve egy-két kiegészítővel próbálták a GTO modelleket "vadabbá" tenni. 
 Egyik reggel kilépdeltem a műhelyembe, kinyitottam az ajtót, és nicsak! Hát ez a piroska pillogot rám, nagybetegen, lepukkanva, leharcolt esengő tekintettel, hogy csináljak már vele valamit, kéne neki rendszám, és ilyen apróságok. 
 Lévén hatalmas szívem, megsajnáltam. 
Lebattyogtam az aknába, megnéztem. 
 Kb háromnegyed óra elteltével kezdtem jobban lenni. letöröltem a könnyeimet, és úgy döntöttem, hogy a műtétet azzal kezdem, hogy gyakorlatilag apró pici fecnikre darabolom, és valamit kezdek a kicsiny részeivel. 
 Tudom, könyörtelen gazembernek tűnök, de mivel minden darabját elcsomagoltam, nem került oda, ahol már várták a kohómérnökök.
 Teltek múltak a szorgos hétköznapok. Rengeteg vér folyt, gyakoroltam a magyarokra méltán jellemző, - hangsúlyozottan kifejezett - káromkodás létező összes formáját, de egyszer csak úgy tűnt, hogy a végén még ismét a dicső múltján révedő gondolatai szerint mormoghat az úton. 
 A 400cui (400 köbinch, vagy "kubikinch") azaz 6600cm3-s V8-as motor eléggé durva alapötletnek tűnhet most, de azokban az időkben, amikor a benzin szinte "csak úgy volt" a kutakon, nem okozott problémát. 
 Persze ilyenkor mindenkiben felvetődik, érdemes-e ekkora munkát beleölni. Nos, akiben felmerül ez a kérdés, annak természetesen nem éri meg.
Ehhez kell egy igazi, zsigerből jövő, eszement rajongás, egy vad vágy, egy megrendíthetetlen epekedő őrült akarás azután, hogy halljad azt az utánozhatatlan hangot, érezhessed azt a remegést a kormányon, amit leírni nem igazán lehet, csak "tudni". 
 Ha apu, anyu, feleség vagy pasi, egyöntetűen a fejüket vakargatják, hogy hol rontották el a nevelésed, akkor otthon vagy. 
 Ilyen emberekről, autóikról szeretnék írni. 
 Hogy tudják, aki olvassa az pedig talán érezhesse kicsit, mi az ami néhány kissé elborult elmével gazdagon megáldott fickó (és hölgy!) szívét vadul meg tudja dobogtatni. 
Függetlenül márkától.
Függetlenül származási országtól.

A kedvenc autómról (Öreglány) pár szó.


 2001-ben vettem meg. 1983-as Camaro 5000-es V8-as motorral. 
Persze, mint minden ilyen autó, az évek alatt annyi gányolást és gondatlanságot kapott, hogy mikor beleszerettem, már utolsókat rúgta. regiorr.jpg
 "Innen szép nyerni" hozzáállással gyakorlatilag utolsó csavarig szét lett bontva, és újraépítve. 
A motorjához akkor még nem mertem hozzányúlni, az ország garantáltan legjobb szakija, jó barátom építette az erőművet. 
Ő már akkor mondta, hogy "nemá 5 liter", Olcsóbb minden az 5,7-hez, stb, nem adtam meg magam. Mert csökönyös hülye vagyok, de hát... na. Elmúlt. Igaza volt, de akkor is egy roppant jó motort épített, amire figyelmetlenségből egyszer csak egy + 100 lóerőt adó nitro szett is került. 
 Oly szép, oly csodálatos járműbe tehettem be szépséges fenekemet, hogy ilyenről még az álmaim sem szóltak. Nem számolt forintok érdemtelen gondolatok lettek volna, amikor beleültem, hátradőltem, és azt mondhattam: kész. 


 Persze ez időben is majd egy évet jelentett, de hát amíg fiatal az ember, addig nem öreg.. Vagy hogy is van ez. 
Teltek múltak a dolgos hétköznapjaim, elröppent cca. 18 év, és egyszerre feltűnt, hogy 523 ezer kilométer maradt mögöttem, szinte végig, dupla, 275-ös gumicsíkkal az aszfalton. 
 Nos, ezek voltak az alapok. Mostantól a jelen, megpróbálok technikát is belevinni, hátha van olyan, amit érdekesnek találhattok.

Az első pillanatok

Azt nem tudom, hogy is indult.. Tulajdonképpen nem is emlékezhetek.. 
 Elmondás alapján, amikor Édesanyám terhes volt velem, 9 hónapon keresztül benzinszagot érzett mindenhol.. 
Talán ez volt az, ami miatt a kevéske vérem kissé fel lett hígítva, hogy mindig legyen emlékeztető számomra. 
 Kb 6-7 évesen raktam össze életem első olyan csavar kupacát, amelyik jó esetben némi belső égéssel együtt, üzemképes jármű lehet.  Itt kb, 1970-et írtunk.. 
Apukám - műszaki ember lévén - sok alapot adott nekem, Keresztapu pedig a világ minden vasdarabjából valamit barkácsoló emberke volt. Nagy műhelyében, ahol traktorkeréktől kezdve "csettegőig", számomra óriási üllőig minden volt, a rengeteg vacak mellett, egyszer csak beindult a Komár moped. Persze apró kölyök lévén, még odébb tolni is Ernő bácsinak kellett, mégis... valahogy ott kezdődött nálam minden, az orosz tévéből készült ívhegesztő morgása mellett.

Aztán - mint Ti is - szépen éltem a sulis időket, de minden napom azzal tellett, hogy csavarokat tekertem ki és be, másként nem ment az élet.. 
 Nincs olyan szocialista országban készült motorkerékpár, amit ne birtokoltam volna így, vagy úgy, rövidebb-hosszabb ideig. 
 De mint a korosztályom, én is csak tévén keresztül láttam túl a vastag dróttal kerített, morcos katonák által jól őrzött határ túloldalán lévő világra. 
 Klasszikus filmek, amerikai életvitel, olyan autók, hogy gyakorlatilag nem volt valós a létük a fejemben. Amikor itthon az 500-as Trabantra várni kellett 4-5 évet, a filmekben szerepelt Charger, Gran Torino, Challenger, Camaro, Impala, amiért adtak pár dolcsit a kereskedőnek, és már rótták is sehova tartó útjukat a 66-os út ördögszekerei között. 
 Szóval mi itt Warburgoztunk, csillogó szemmel, ha indulásnál megcsikkant a kerék. 
Masi néni, (amerikában élt) néha hozott egy Pontiac-os szórólapot, csodás rajzokkal, vagy egy mokkáskanalat, amin éreztem a "szabadság-szagot". Úgy gondoltam, maradnak a képek. Fene sem gondolta volna, hogy ez lesz egyszer. Hogy álom-autókat fogok simogatni napról napra, kultikus műtárgyakat fogok gyógyítani, Hogy egy igazi izomköteg lesz a detroit-i autóm, amivel napról-napra koptatom Budapest útjait. Nem mondom viszapillogva, hogy "negyedmérföldről negyedmérföldre élek", (ezt meghagyom Vin Dieselnek) de az, amit a teljesítmény, a nyomaték ad nekem, valamiért kihagyhatatlan. Mindenkiben van valami eltorzíthatatlan vágy valamire, ami meghatározza az egész életét. Nekem ez az. 
 Van egy érzés, amikor beállsz a rajtvonalhoz.. amikor kikapcsol a külvilág, Nincs más, csak a fordulatszámmérő mutatója, és a lámpa... fehéren villog.... a kerék a rajtvonal szenzorjának vonalához ér, fék, 3000rpm.... sárga-zöld, ordít a motor, sok ezer köbcentiben robban az üzemanyag, sírnak még kicsit a gumik.. már nem hallod a speaker-t, csak a távoli kifutó szakaszt és egy-egy pillanatra a műszereket látod. Így telik el a szerencséseknek 6-7 sec. de akinek a 14 alatt van, már hatalmas öröm. Lefutott 402 métert, néhány másodperc alatt, erre készült egész télen...  
 Régmúlt időkben sokat álltam a rajtnál. Mára az maradt, hogy amikor felhörögnek a motorok, a kezem és a lábam reflexből mozdulnak lámpára.. 
 Nem hiszem, hogy átérzitek, amit szeretnék leírni, de talán ahogy folytatom, kedvet kaptok - ha csak egyszer is - megnézni egy ilyet. 

 

 

.

Helló.. A kezdet..

Legelső bejegyzésem. 


 Mindenféléről szeretnék írni, ami eszembe jut, ami foglalkoztat, lassan kialakul majd az is, hogy mi az a téma, ami sokakat érdekelhet. 
 Persze alapvetően autók, leginkább a klasszikus amerikai autók, ami alapötlet, de amikor kisüt a tavaszi nap, első örömömben máris a virágokra terelem a szót. 
 Talán egyszerűen leírom, hogy mi történt ma, vagy a napokban.. Talán olvasmányosra is sikeredhet, az lenne a legfőbb célom, hogy ha van aki olvassa, annak öröme teljék benne. 
  Nagyon izgulok ám...