Lóerő és nyomaték

Az első pillanatok

2020. március 02. - Kalicz Andras

Azt nem tudom, hogy is indult.. Tulajdonképpen nem is emlékezhetek.. 
 Elmondás alapján, amikor Édesanyám terhes volt velem, 9 hónapon keresztül benzinszagot érzett mindenhol.. 
Talán ez volt az, ami miatt a kevéske vérem kissé fel lett hígítva, hogy mindig legyen emlékeztető számomra. 
 Kb 6-7 évesen raktam össze életem első olyan csavar kupacát, amelyik jó esetben némi belső égéssel együtt, üzemképes jármű lehet.  Itt kb, 1970-et írtunk.. 
Apukám - műszaki ember lévén - sok alapot adott nekem, Keresztapu pedig a világ minden vasdarabjából valamit barkácsoló emberke volt. Nagy műhelyében, ahol traktorkeréktől kezdve "csettegőig", számomra óriási üllőig minden volt, a rengeteg vacak mellett, egyszer csak beindult a Komár moped. Persze apró kölyök lévén, még odébb tolni is Ernő bácsinak kellett, mégis... valahogy ott kezdődött nálam minden, az orosz tévéből készült ívhegesztő morgása mellett.

Aztán - mint Ti is - szépen éltem a sulis időket, de minden napom azzal tellett, hogy csavarokat tekertem ki és be, másként nem ment az élet.. 
 Nincs olyan szocialista országban készült motorkerékpár, amit ne birtokoltam volna így, vagy úgy, rövidebb-hosszabb ideig. 
 De mint a korosztályom, én is csak tévén keresztül láttam túl a vastag dróttal kerített, morcos katonák által jól őrzött határ túloldalán lévő világra. 
 Klasszikus filmek, amerikai életvitel, olyan autók, hogy gyakorlatilag nem volt valós a létük a fejemben. Amikor itthon az 500-as Trabantra várni kellett 4-5 évet, a filmekben szerepelt Charger, Gran Torino, Challenger, Camaro, Impala, amiért adtak pár dolcsit a kereskedőnek, és már rótták is sehova tartó útjukat a 66-os út ördögszekerei között. 
 Szóval mi itt Warburgoztunk, csillogó szemmel, ha indulásnál megcsikkant a kerék. 
Masi néni, (amerikában élt) néha hozott egy Pontiac-os szórólapot, csodás rajzokkal, vagy egy mokkáskanalat, amin éreztem a "szabadság-szagot". Úgy gondoltam, maradnak a képek. Fene sem gondolta volna, hogy ez lesz egyszer. Hogy álom-autókat fogok simogatni napról napra, kultikus műtárgyakat fogok gyógyítani, Hogy egy igazi izomköteg lesz a detroit-i autóm, amivel napról-napra koptatom Budapest útjait. Nem mondom viszapillogva, hogy "negyedmérföldről negyedmérföldre élek", (ezt meghagyom Vin Dieselnek) de az, amit a teljesítmény, a nyomaték ad nekem, valamiért kihagyhatatlan. Mindenkiben van valami eltorzíthatatlan vágy valamire, ami meghatározza az egész életét. Nekem ez az. 
 Van egy érzés, amikor beállsz a rajtvonalhoz.. amikor kikapcsol a külvilág, Nincs más, csak a fordulatszámmérő mutatója, és a lámpa... fehéren villog.... a kerék a rajtvonal szenzorjának vonalához ér, fék, 3000rpm.... sárga-zöld, ordít a motor, sok ezer köbcentiben robban az üzemanyag, sírnak még kicsit a gumik.. már nem hallod a speaker-t, csak a távoli kifutó szakaszt és egy-egy pillanatra a műszereket látod. Így telik el a szerencséseknek 6-7 sec. de akinek a 14 alatt van, már hatalmas öröm. Lefutott 402 métert, néhány másodperc alatt, erre készült egész télen...  
 Régmúlt időkben sokat álltam a rajtnál. Mára az maradt, hogy amikor felhörögnek a motorok, a kezem és a lábam reflexből mozdulnak lámpára.. 
 Nem hiszem, hogy átérzitek, amit szeretnék leírni, de talán ahogy folytatom, kedvet kaptok - ha csak egyszer is - megnézni egy ilyet. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://camaro.blog.hu/api/trackback/id/tr4815500290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.